Az emberi korlátokra mutat rá a pandémia karácsony előtt Bán Csaba szerint. A hódmezővásárhelyi református lelkipásztor a Rádió 7-nek elmondta, advent a szeretet ünnepét megelőző kisböjt, aminek legfőbb célja az elcsendesülés. Hozzátette, a koronavírus-járvány azonban az ünnepre hangolódásban is jelen van, ami azt jelenti, hogy mindannyian Isten kegyelmére szorulunk.
„A vásárhelyi közösség életében és a saját mindennapjainkban is meglehetősen fekete fellegek vannak felettünk. Miközben megvárjuk, hogy minden kitisztuljon, egymásra kell figyelnünk és közösen kell cselekednünk. Karácsony a közösség felé terel bennünket: a napkeleti bölcsekkel, a pásztorokkal és a Szent Családdal, de leginkább Jézussal kell mindannyiunknak közösségben lennünk” – fejtette ki Bán Csaba.
A témáról bővebben december 17-én, pénteken 10 órától, a Rádió 7 hétzáró Közös Nevezőjében hallhat!