Hírek / Közélet

1,4 milliárdos működési hiánnyal fogadták el Vásárhely 2021-es költségvetését

2021. február 12. 17:07 Közélet | Szerző: Rádió7

A 2021-es költségvetés végrehajtásáról szóló rendelet vitája volt a pénteki hódmezővásárhelyi véleményező közgyűlés legfontosabb napirendi pontja. Cseri Tamás fideszes önkormányzati képviselő rávilágított, hogy az 1,4 milliárdos működési hiánnyal tervezett költségvetés bevételi oldalán fedezetként mintegy 2 milliárd forintnyi remélt állami támogatás szerepel. Kiemelte, ez csupán fiktív, virtuális összeg, amelyre nincs semmilyen ígéret, vagy kötelezettségvállalás az állam részéről, ilyen elven írhattak volna mindjárt 15 milliárdot is a büdzsébe. A képviselő hangsúlyozta, ez egy kitalált szám, ez a pénz gyakorlatilag hiányzik a költségvetésből. A Márki-Zay Pétert támogató képviselők végül elfogadták, a KDNP helyi képviselője tartózkodott, a fideszes képviselők nemmel szavaztak az idei költségvetésre.  Cseri Tamás erről így nyilatkozott: „A mostani költségvetésben közel kétmilliárd forint virtuális forrás van berajzolva bevételi oldalon, ennél jobban semmi sem jelzi azt, hogy ezzel a várossal hatalmas problémák vannak. Technikai értelemben, hogy mondhatunk-e csődöt vagy nem, azt nem tudom, de az, hogy a feltételes mód minden szín alatt megáll, az biztos. Láthatóan ez a város nagyon nagy bajban van."


next 5

A mi világunk

Hírek