Hírek / Kultúra

100 éves a Nosferatu

2022. március 16. 08:00 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

A filmtörténelemben már számtalan művészeti irányzat és technikai innováció felütötte a fejét, melyek nagyban formálták és formálják a filmművészetről alkotott képünket, ám ha visszanyúlunk a kezdetekhez, a német expresszionizmus jelentősége kétségbevonhatatlan e téren. Ebből a korszakból veszünk elő egy klasszikust, a Nosferatut, ami idén tölti századik évfordulóját.
 
A film noir mellett a horror műfaja az, ami az expresszionizmusból nőtt ki, s ennek egyik legfontosabb mérföldköve minden kétséget kizáróan Friedrich Wilhelm Murnau filmje, ami Bram Stoker Drakula című művén alapszik. Az író örököseivel való pereskedés miatt azonban meg kellett változtatni a szereplők neveit, tehát így lett például a történet antagonistájából Orlok gróf, aki ettől függetlenül magán hordozza a vámpír jellemzőit. A történet szerint egy üzleti ügyben meglátogatja a német Hutter (Gustav von Wangenheim) az erdélyi Orlok grófot (Max Schreck), akiről hamarosan kiderül, hogy ellenállhatatlanul vonzódik a vérhez. A dolgok gyorsan elfajulnak, és hamarosan már nemcsak a főhősünkre nézve, hanem országokat átívelő veszélyt jelent a gróf szenvedélye, melyet életvitelszerűen űz.
 
Bár a 20-as években a társadalmi közízlés merőben eltért a maitól, Murnau vámpírtörténete már akkor is hatalmas sikernek örvendett (Svédországot leszámítva, mert ott egészen 1972-ig tiltólistán szerepelt). Egyrészt Stoker 1897-es regényének köszönhetően nem hatott teljesen újkeletűnek egy emberszabású vérszívó garázdálkodása Közép-Európa ódon hegyei között, másrészt fellelhetőek azok az értékek és dramaturgiai pillérek, amiktől igazán átélhető lehet a történet. Már önmagában a pestisjárvány misztifikálása érdekes koncepciónak tűnik, de Murnau ennél továbbmegy: a tévképzetek horrorisztikus ábrázolása mellett érzelmi hátteret is ad az eseményeknek. A Nosferatu ugyanis nem úgy nyit, ahogy azt egy horrorfilmtől elvárnánk, hanem egy idilli párkapcsolat bemutatásával vezeti rá a nézőt a keserű igazság felismerésére, ami Orlok gróf várfalai között húzódik meg. Dramaturgiailag tökéletesen keretbe foglalható a cselekmény, mert míg az elején a szentimentális hétköznapokba nyerünk betekintést, addig a végén ez a szerelmi kapocs oldja fel a gonosz fenyegetését. A küzdelem viszont áldozatokkal jár: ahogyan a pestis idején, úgy ebben a filmben is számtalan ártatlan veszti életét. 
 
Egy expresszionista film esetében különösen nagy hiba lenne megkerülni a technikai bravúrokat, amiket koránál fogva csupán a vizualitásban tudott forradalmasítani. A korszak legelterjedtebb filmes eszközei mind a mai napig visszaköszönnek a filmvászonról az árnyékolástól kezdve, a szürreális díszleteken keresztül egészen a mimikák erőteljes kontúrozásáig. Ezek teszik együttesen Orlok grófját minden idők egyik legfélelmetesebb főgonoszává, amihez természetesen szükség volt a kiváló Max Schreckre is, aki minden mozdulatával fenyegetést sugárzott.
 
Ma már persze nem nyújt akkora élményt egy százéves film, aminek több feldolgozása és újragondolása is született azóta, de lássuk be, ez nem róható fel a Nosferatu hibájának, mert a kezdetlegesebb technikai és forgatókönyvírói megoldások ellenére számtalan olyan alkotás született ebben a korszakban, amik mind a filmszakmára, mind a társadalmunk működésére komoly hatást gyakoroltak.
 
Forrás: gamestar.hu
Kép: puliwood.hu


next 5

A mi világunk

Hírek