Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

1100 tonna búza gyűlt össze a Magyarok Kenyeréhez

2020. október 21. 12:27 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

A következő tíz évben a magyar mezőgazdaság új korszaka kezdődik – fogalmazott köszöntőjében Lázár János a Magyarok Kenyere program mezőhegyesi zárórendezvényén. A házigazda Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság Zrt. kormánybiztosa hozzátette: a 2021-2028-as időszak két fontos eleme lesz az együttműködés és a felelősségvállalás. Ezeknek köszönhető az is, hogy 2020-ban összesen 1100 tonna búzát adtak össze a magyar gazdák és az ebből készített lisztet pedig felajánlják mind a határokon belül, mind a határokon kívül élő nehéz sorsú magyaroknak, hogy legyen kenyerük.

Közel 8000 ezer gazda döntött úgy, hogy az idén búzát adományoz erre a nemes célra. A felajánlások közül nagyon sok érkezett határon túli gazdálkodóktól is. Az idén már pénzadományokat is kapott a Magyarok Kenyere programot lebonyolító alapítvány. Szeptember 18-ai adatok szerint 5,6 millió forint gyűlt össze, de ez még nem végleges szám, ugyanis még nem zárták le ezt a gyűjtést.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek