Hírek / Közélet

2022 tavaszára készülhet el a vásárhelyi kórház két új emelete

2021. december 9. 12:40 Közélet | Szerző: Megyeri József

Április-májusra már a berendezések is megérkezhetnek a vásárhelyi kórház járóbeteg-szakrendelőjére épülő két új emeletre, amelyekben új, modern belgyógyászat és gyermekosztály kap helyet – jelentette ki Kallai Árpád egy csütörtökön tartott sajtóbejáráson. A főigazgató emlékeztetett: a beruházás egy magyar-román határon átnyúló együttműködési program keretében épül, amelynek köszönhetően hatékony szűrési és prevenciós programokat alakítanak ki, illetve az ehhez szükséges modern eszközöket is beszerzik. A két új kórházi osztályt júliusban már a szakemberek is birtokba vehetik. A kivitelezők az új szinteket szinte teljesen körbekerítették, a nyílászárókat elhelyezték. Elkezdődtek a helyiségek, a kórtermek kialakítása is.

„A belső terekben az úgynevezett száraz munkák kialakítása mellett a gépészeti megoldások is folyamatosan megvalósulnak. Ilyen a szellőzés rendezés, az elektromos berendezések előkészítése, illetve ezek befejezését követően a következő szakaszban majd a burkolatok elhelyezése valósul meg” – ismertette Kallai Árpád.

Magyarország nem tudná felvenni a harcot a koronavírus ellen a vidéki kórházak nélkül – hangsúlyozta Lázár János. A térség országgyűlési képviselője ezzel arra utalt, hogy a baloldali kormányok alatt a vásárhelyi kórházat jelentősen leépítették, de a makói intézmény is a megszűnés szélére került. A politikus hozzátette: a baloldalnál visszatérő gondolat a vidéki egészségügyi kapacitás csökkentése, amit országromboló tevékenységnek tekint. Lázár János szerint, ha az ellenzéki összefogás kerülne jövőre hatalomra, ismét számítani lehet hasonló tervekre, a kórházak ismét veszélybe kerülnek. A politikus hozzátette, a helyzetet súlyosbítja, hogy a hódmezővásárhelyi városvezetés Budapest-párti és kórházellenes.

„Úgy gondolom, a Budapest-pártiságot nem kell bizonyítanom, hiszen ma a város polgármestere egy olyan közösség vezetője és miniszterelnök-jelöltje, ami alapvetően a nagyvárosokra és Budapestre fókuszál. Nem a vidéken próbálják az ország helyzetét javítani. Kórházellenes a város azért is, mert ehhez a beruházáshoz például semmilyen támogatást, egyetlen forintot sem nyújt. Óriáskerékre van pénz, kórházfejlesztésekre egy minimális támogatás sem jut” – szögezte le Lázár János.


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner