A szudáni polgárháborús helyzet miatt a magyar kormány a Magyar Honvédség erőforrásaira támaszkodva, a kül- és belügyi tárcával együttműködve egy különleges akció keretében 32 embert, köztük 7 magyar állampolgárt menekített ki az országból - jelentette be a honvédelmi miniszter csütörtökön hajnalban a kecskeméti repülőbázison. Szalay-Bobrovniczky Kristóf a honvédségi repülőgép földet érését követően elmondta: "a magyar emberek biztonsága a legfontosabb bárhol is vannak a világon". Az akcióval minden magyar épségben hazatérhetett Szudánból. A miniszter kiemelte: a nagy körültekintést igénylő, precízen végrehajtott akció révén sikerült a hét magyar mellett nyolc nemzet, köztük amerikai, kanadai, norvég, török és szudáni állampolgárokat Dzsibuti érintésével Magyarországra hozni. Szalay-Bobrovniczky Kristóf köszönetét fejezte ki az akció valamennyi résztvevőjének.
Fotók: MTI