Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

50 évvel ezelőtt végzett diákok találkoznak a Mezőgazdasági Karon

2021. augusztus 27. 08:38 Közélet | Szerző: Megyeri József

Jubileumi díszoklevelet, azaz aranydiplomát vehetnek át azok, akik ötven éve végeztek a Szegedi Tudományegyetem Hódmezővásárhelyi Mezőgazdasági Karán. Az ünnepséget a vásárhelyi Makra Lászlóné szervezi, aki a Rádió 7-nek elmondta, az akkori Felsőfokú Mezőgazdasági Technikum állattenyésztési szakán 1971-ben 71-en fejezték be tanulmányaikat, akik közül 27-en jelennek meg a mostani eseményen. Az átadó szombaton délelőtt 10 órakor kezdődik a kar épületében, ahol az egykori diákok felelevenítik a fél évszázaddal ezelőtt történteket is.

„Szerettünk nagyon ide járni, a kollégiumi élet is nagyon jó volt. Abban az időben zenekar és futballcsapat is működött a főiskolán, tehát nagyon sokat voltunk együtt, és összetartó társaságként éltünk. Csoportokra bontva vizsgáztunk, és izgultunk egymásért, nagyon jó alapokat kaptunk itt” – emlékezett Makra Lászlóné.


next 5

A mi világunk

Hírek