Hírek / Közélet

60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autózás támogatására

2023. október 19. 11:00 Közélet | Szerző: Varga György

60 milliárd forintos programot indít a kormány az elektromos autók elterjedésének támogatására - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön a kínai Sencsenben. A novemberben induló programban 30 milliárd forintból a következő két és fél évben 170 új, nagy kapacitású elektromos töltőállomást építenek a legforgalmasabb utak mentén. A másik 30 milliárd forintból pedig lehetővé teszik, hogy cégek, egyéni vállalkozások, taxisok, az autómegosztással foglalkozó társaságok támogatással vásárolhassanak elektromos járműveket, kisbuszokat vagy kisteherautókat. Kiemelte, hogy Magyarország vezető szerepet játszik a szektor elektromos átállásában. Mint mondta: az elektromos autóipar át fogja venni a hagyományos helyét, a kérdés csak az, hogy Magyarország élen szeretne-e járni, vagy le akar maradni. Élen akarunk járni, mert ezzel Magyarországot, a magyar gazdaságot tovább erősítjük, újabb és újabb munkahelyeket hozunk létre a magyar emberek számára – hangsúlyozta Szijjártó Péter.
 
 
 
 


next 5

A mi világunk

Hírek