Hírek / Közélet

8 milliárd forint támogatást kaphatna Hódmezővásárhely városfejlesztésre

2022. március 8. 13:32 Közélet | Szerző: Márton Adrienn

8 milliárd forint támogatást kaphatna Hódmezővásárhely, ha elkészítené fenntartható városfejlesztési stratégiáját - mondta el  Gémes László, a Csongrád-Csanád Megyei Közgyűlés elnöke a Rádió 7 keddi Közös Nevező című műsorában. A megyei operatív programok által a hét járásvezető város saját fejlesztési kereteket kap, a pályázatok benyújtásához azonban minden településnek el kell készítenie a városfejlesztési stratégiát. Gémes László hozzátette, a települések többségével gördülékenyen halad a kommunikáció.

„Hódmezővásárhely esetében 8 milliárd forint van allokálva a város fejlesztésére, ehhez egy fenntartható városfejlesztési stratégiát kell elkészíteni, mellyel nem tudjuk, hol tartanak. A többi város már készíti, sőt Szeged és Mórahalom már el is készült, velük a megyei jóváhagyáson is túl vagyunk. Kistelek, Csongrád, Szentes és Makó jelenleg is készíti, folyamatos a kommunikáció a megyei önkormányzattal, tehát hamarosan ők is elkészülnek. Hódmezővásárhelyről azonban azt sem tudjuk, hogy elkezdte-e egyáltalán. Nagyon szomorúak vagyunk, mert ha ez a stratégia nem készül el időben, akkor ezt a 8 milliárdos támogatást nem tudja majd lehívni a város” – mondta el Gémes László.

 


next 5

A mi világunk

Hírek