Hírek / Közélet

A bűncselekmények áldozatainak segítenek Szegeden

2021. február 23. 09:33 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Tegnap volt a bűncselekmények áldozatainak napja. Kereszty Ágnes, az Igazságügyi Minisztérium Szegedi Áldozatsegítő Központjának koordinátora a Rádió7-nek elmondta, hogy a múlt év végén nyílt központban személyre szabott szolgáltatást nyújtanak a bűncselekmények áldozatainak. Több szervezettel, illetve a kormányhivatallal együttműködve jogi, pszichológiai, illetve anyagi támogatást tudnak nyújtani a hozzájuk forduló, bajban lévő embereknek. Hozzátette, a vansegitseg.hu oldalon megtalálható telefonszámon, anonimitásukat is megőrizve kaphatnak tájékoztatást például a családon belüli, vagy kapcsolati erőszak áldozatai. Kereszty Ágnes erről részletesen így nyilatkozott: „Jellemzően kapcsolati bűncselekmények ügyében kerestek meg bennünket és tudtunk segíteni. Valószínűsíthető, hogy ez a jelenlegi helyzet, ami most a világon uralkodik, az, hogy bezártan élünk, ez még inkább a kapcsolaton belüli, feszültségeket felszínre hozta, és ez által nőtt meg inkább a súlya ezeknek a bűncselekményeknek.”

Kép forrása: delmagyar.hu


next 5

A mi világunk

Hírek