Hírek / Közélet

A csok plusz valódi segítséget nyújt majd a magyar családoknak az otthonteremtéshez

2023. október 27. 06:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

A kormány intézkedéseiből kirajzolódik, hogy Magyarország egy nagyon családbarát ország – jelentette ki a kormányszóvivő az M1-en. Szentkirályi Alexandra hangsúlyozta: 2010 óta, amióta nemzeti kormány van, a családtámogatás az első helyen szerepel a kormány politikájában. Szakértők szerint a szerdai Kormányinfón bejelentett, januárban pedig életbe lépő csok plusz sikeres konstrukció lesz, és valódi segítséget nyújt majd a magyar családoknak az otthonteremtéshez.
 
Októberre elkészült, novemberben pedig kidolgozzák a részletszabályokat és januárban életbe is lép az első közös otthon megvételekor felhasználható új, otthonteremtési támogatás, a csok plusz.
 
Elemzők szerint az idén év végéig még érvényes úgynevezett „városi” csokhoz hasonlóan sikeres lesz az új állami segítség is.
 
A 2015-ben bevezetett családi otthonteremtési kedvezményt eddig 233 ezer család vette igénybe, amire az állam 754 milliárd forintot fordított. Ezt az Európában is egyedülálló kezdeményezést most a megváltozott piaci viszonyokhoz igazították, hiszen a közelmúltban jelentősen felmentek az ingatlanárak, de a hitelek kamatai is megugrottak, aminek következtében megcsappant a városi csok iránti kereslet, 2022-ről 2023-ra például a felére.
 
A kulturális és innovációs miniszter ezzel indokolta a szerdán megtartott Kormányinfón a változásokat. Vagyis, hogy azokon a településeken, ahol ötezernél többen laknak csok plusz néven új, kamattámogatott hitelkonstrukciót vezetnek be, miközben a falusi csok rendszere megmarad.
 
„Megemeljük az elérhető összegeket. A hitel a gyerekszám függvényében 15, 30 illetve 50 millió forint lesz. Ahogy mondtam, kedvezményes kamatozású, ez 3 százalék, és az első közös otthon megvételekor elegendő 10 százalék önrész. A futamidő 10-től 25 évig terjedhet” – fogalmazott Csák János.
 
További kedvezmény, hogy akik igénybe veszik a csok pluszt azoknak az első évben nem kell tőkét törleszteni, csak a 3 százalékos kamatot kell fizetni. Sőt, ha megszületik a gyermek, akkor a szülők, tehát a hitelfelvevők egy éves fizetési moratóriumot kérhetnek.
 
Az állami segítség előnyeiről a kormányszóvivő is beszélt az M1-n. Így például, hogy az új konstrukció nagyon sokféleképpen használható.
 
„Akár új lakásvásárlás esetére is lehet használni. Akár akkor, ha az ember a gyermekszám bővülés miatt az életterét is bővíteni kényszerül, vagy szeretné, lehet egy nagyobb ingatlan vásárlás esetén, vagy éppen a meglévőnek a kibővítése estén is alkalmazni. És ugye ezeket a családtámogatási intézkedéseket egybe kell nézni a meglévőkkel, abból azt hiszem ki fog rajzolódni egy nagyon pozitív és egy nagyon családbarát országnak a képe” – fogalmazott Szentkirályi Alexandra.
 
Szakemberek szerint a babaváró hitelhez hasonló 2024-ben elérhető új konstrukció nemcsak más logikára épül majd, mint a most még elérhető régi csok, hanem jóval szelektívebb is lesz nála, hiszen kizárja az eddigi igénylői kör mintegy kétharmadát: az új gyermeket már nem vállalókat, az egyedülállókat és az élettársi viszonyban élőket is.
 
A támogatás telekvásárlásra nem lesz igényelhető, és fontos, hogy vissza nem térítendő támogatás helyett kamattámogatott hitel lesz. Ez azt jelenti, hogy vissza kell fizetni a tőke jelentős részét, valamint azt is, hogy banki hitelbírálat, tehát hitelezhető jövedelem kell hozzá.
 
A nők 41 éves korukig vehetik igénybe a lehetőséget, de egy kétéves, átmeneti időszakban azok is igényelhetik, akik idősebbek, de már legalább 12 hete várandósak.
 
Számítások szerint, akik igénybe veszik a csok pluszt, azok 15 milliós hitelösszeg esetében 39 ezer forinttal, 30 milliós hitelösszeg esetén havi 78 ezer forinttal, 50 milliós hitelösszeg esetén havi 130 ezer forinttal fognak jobban járni, mint a most elérhető fix 8 százalékos lakáshitellel.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: hitrv.hu


next 5

A mi világunk

Hírek