A Magyar Királyi II. Honvéd Hadsereg 1942-43-as harcairól tart előadást a hódmezővásárhelyi Pintér István kedden délután 2 órától a szentesi laktanyában. A történész a Rádió 7-nek elmondta: a mai napig számos tévhit él az akkori eseményekről és a Don-kanyarnál történtekről. Az egyik ilyen, hogy a magyarok megfutamodtak és nem álltak helyt az orosz fronton.
„Összességében olyan 125-128 ezer fő volt a mi veszteségünk. Ebben halottak, sebesültek és eltűntek is voltak. Vannak olyan történészek, akik 100-150 ezerre teszik a szovjet csapatok veszteségét. Ebből egyértelműen kiderül, hogy a magyarok bizony visszalőttek, hiszen a veszteségek megegyeznek. Erőn felül teljesítettek” – ismertette Pintér István.
Fotó: Archív