Hírek / Közélet

A felújítások, építkezések éve lesz az idei a református egyházmegyében

2019. március 4. 08:00 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Számos felújítást tervez az idei évre a Csongrádi Református Egyházmegye. Juhász András esperes a Rádió 7-nek elmondta, hogy Hódmezővásárhelyen több lépcsőben folyamatosan újítják fel pályázati és kormányzati támogatásból az Újtemplomot, megújul továbbá a Susáni Református Templom, de számítanak arra is, hogy megvalósul a Bethlen Gimnáziumba tervezett fejlesztés is. Emellett a többi között Mártélyon a református egyházközség temploma illetve lelkészlakása, valamint Makón a belvárosi gyülekezet temploma is felújításon esik át, és több rendezvényt is megvalósít az idén a református egyházmegye. Juhász András hozzátette: „Egy nagyon nagy ünnepünk is lesz, amely minden évben visszatérő ünnep. A mi egyházmegyénk nem mindig így nézett ki, hogy ilyen picike volt, hanem valaha a történelmi Magyarország legnagyobb egyházmegyéje volt. Úgy hívták, hogy Békés-Bánáti Egyházmegye. Erre emlékezünk. A hetedik találkozót fogjuk már az idén tartani, amikor 1000-1500 református gyűlik össze. Tavaly Szentesen tartottuk, idén pedig a temesvári egyházmegyében Lugoson fogjuk tartani a találkozónkat októberben.”

Kép forrása: intezmeny.hodmezovasarhely.hu


next 5

A mi világunk

Hírek