Hírek / Sport

A Ferencváros hazai pályán venne revansot a Celtic ellen

2021. november 4. 06:45 Sport | Szerző: Fazekas Gábor

A Ferencváros csütörtökön fogadja a skót bajnokot az Európa-liga negyedik fordulójában, és csak győzelemmel juthat tovább a csoportból. A 21 órakor kezdődő Ferencváros–Celtic Glasgow mérkőzést a portugál Fabio Verissimo vezeti, az összecsapást az M4 Sport élőben közvetíti.
 
Amennyiben 2-0-ra vagy nagyobb különbséggel nyerne a Ferencváros, akkor aktuális riválisát megelőzve feljönne a harmadik helyre, ami a végelszámolásnál azt eredményezné, hogy átkerül az Európa-konferencialiga tavaszi, kieséses szakaszába.
 
Egygólos sikerrel – az egymás elleni eredmények miatt – a Celtic maradna a harmadik, és Peter Stöger vezetőedző csapata akkor tudna előzni a későbbiekben, ha az ötödik és hatodik körben egy ponttal többet gyűjtene, mint a Celtic.
 
Vereséggel a Ferencváros biztosan a csoport utolsó helyén végezne, míg döntetlennel csak úgy tudna feljönni a harmadik helyre, ha a hátralévő két fordulóban legalább négy pontot szerezne a csoport másik két tagja, az egyaránt hétpontos Real Betis és Bayer Leverkusen ellen, miközben a Celtic mindkétszer kikapna.
 
„Ha csak agresszívebb és támadóbb szellemű futballt kellene kérnem, akkor könnyű dolgom lenne, de ennél sokkal összetettebb a helyzet. Idegenben is sok jót láthattunk a csapattól, de a hibákat kell minimálisra csökkenteni, illetve kiváló védekezésre lesz szükség. Ha túl nagy területet hagyunk, azt kihasználja az ellenfél, ezen a szinten ilyen hiba nem fér bele.” – mondta a szerdai sajtótájékoztatón Stöger, aki úgy véli, tökéletes mérkőzésre van szüksége a Ferencvárosnak ahhoz, hogy csütörtökön megszerezze a három pontot a Celtic ellen.
 
„A Ferencváros egy jó csapat, remek játékosok alkotják. Biztos vagyok benne, hogy kemény erőpróba vár ránk Budapesten.
 
A glasgow-i mérkőzés előtt láttuk a Leverkusen és a Betis elleni meccsét is, így tudtuk, csak akkor nyerhetünk, ha jól futballozunk. Egyértelmű a feladatunk, Budapesten is olyan szinten kell teljesítenünk, mint Glasgow-ban. Emellett fel kell készülnünk arra is, hogy ellenfelünk a szurkolók támogatásával megpróbálja megragadni az utolsó szalmaszálat, és próbál nyomás alá helyezni minket” – nyilatkozta a skótok görög származású ausztrál vezetőedzője, Ange Postecoglou.
 
Vécsei Bálint, a középpálya motorja szerint a csütörtöki „teljesen más mérkőzés” lesz: „Itthon szerintem mi is sokkal másabb arcunkat fogjuk mutatni, mint a kinti mérkőzésen. A három pontra készülünk, de nem hiszem, hogy ez nyomás lenne. Úgy érzem, ha tudjuk hozni a megbeszélt játékot és a védekezésünk rendben lesz, akkor elöl lesznek helyzeteink és szerintem ki is fogjuk tudni használni azokat.”
 
Tokmac Nguen, a Fradi támadója arról beszélt, hogy amióta nemzetközi mérkőzéseken szerepel a Ferencvárossal, a Celtic az egyik legerősebb rivális, amit azzal indokolt, hogy a szélső védőik a megszokottól eltérő szerepköre miatt futballjuk kiszámíthatatlan. Ennek ellenére a hazai közönség támogatása miatt most nagyobb az esély a győzelemre, mint az előző meccsen.
 
Az FTC bár kikapott a spanyol és a német csapattól az első két fordulóban, egyenrangú partnere volt ellenfeleinek. Két hete viszont eddigi legrosszabb meccsét játszotta Skóciában, ahol akár a 2-0-nál is nagyobb vereséget szenvedhetett volna. Azóta a Ferencváros három mérkőzésen gólt sem kapott, ugyanakkor az igazán jó játékkal adós maradt, ráadásul az MTK elleni örökrangadón így sem tudta begyűjteni a három pontot.
 
Hétvégén a Celtic sem remekelt, mivel szombaton hazai pályán úgy játszott gól nélküli döntetlent a tizedik Livingstonnal, hogy a hosszabbításban 11-est hibázott, így négy pontra nőtt a hátránya éllovas ősi riválisával, a Glasgow Rangersszel szemben. A Celtic védelme sebezhető, ugyanis az Európa-liga első fordulójában kétgólos előnyről 4-3-ra kapott ki Sevillában, a másodikban pedig 4-0-ra maradt alul a vendég Leverkusennel szemben, így a főtáblás csapatok közül a legtöbb gólt kapta.
 
A két együttes tavaly a Bajnokok Ligája selejtezőjének második fordulójában találkozott egymással, akkor a koronavírus-járvány miatt mindössze egyetlen mérkőzés döntött a továbbjutásról. A magyar együttes a zárt kapus idegenbeli összecsapáson Sigér Dávid és Tokmac Nguen góljaival 2-1-re diadalmaskodott, később pedig kiharcolta a főtáblára kerülést a legrangosabb európai kupasorozatban.
 
A csoport másik találkozóján a Bayer Leverkusen a Real Betist fogadja, a győztes óriási lépést tesz a továbbjutás felé, sőt, ha a Ferencváros győz, be is biztosítja azt.
 
A 21 órakor kezdődő Ferencváros–Celtic Glasgow mérkőzést a portugál Fabio Verissimo vezeti, az összecsapást az M4 Sport, az m4sport.hu és a hirado.hu is élőben közvetíti.
 
A 21 órakor kezdődő Ferencváros–Celtic Glasgow mérkőzést a portugál Fabio Verissimo vezeti, az összecsapást az M4 Sport, az m4sport.hu és a hirado.hu is élőben közvetíti.
Európa-liga, G csoport, 4. forduló:
Ferencváros–Celtic Glasgow (skót) 21.00
Bayer Leverkusen (német)–Real Betis (spanyol) 21.00
 
A csoport állása:
1. Bayer Leverkusen 3 2 1 - 7-2 7 pont
2. Real Betis 3 2 1 - 8-5 7
3. Celtic Glasgow 3 1 - 2 5-8 3
4. Ferencváros 3 - - 3 2-7 0
 
A csoport első helyezettje nyolcaddöntőbe jut, míg a második a Bajnokok Ligája nyolc csoportharmadikjának egyikével játszik a 16 közé kerülésért. Az El-csoportharmadikok a konferencialiga egyenes kieséses szakaszában folytatják.
 
Korábbi eredmények:
 
1. forduló:
Real Betis–Celtic Glasgow 4-3 (2-2)
Bayer Leverkusen–Ferencváros 2-1 (1-1)
 
2. forduló:
Celtic Glasgow–Bayer Leverkusen 0-4 (0-2)
Ferencváros–Real Betis 1-3 (1-1)
 
3. forduló:
Real Betis–Bayer Leverkusen 1-1 (0-0)
Celtic Glasgow–Ferencváros 2-0 (0-0)
 
A csoport további programja:
 
5. forduló, november 25.:
Bayer Leverkusen–Celtic Glasgow 18.45
Real Betis–Ferencváros 21.00
 
6. forduló, december 9.:
Ferencváros–Bayer Leverkusen 21.00
Celtic Glasgow-Real Betis 21.00
 
Forrás és kép: hirado.hu


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner