Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

A Fidesz szerint újabb veszteség Vásárhelynek, hogy nem indult el a Németh László Gimnázium bővítése

2019. május 3. 12:19 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Hódmezővásárhely újabb veszteségéről tájékoztatta a sajtó munkatársait Cseri Tamás. Az önkormányzati képviselő a Rádió 7-nek elmondta, hogy a Modern Városok Program 160 milliárdos támogatásából eddig semmit sem sikerült a városnak lehívnia. A fideszes politikus arra hívta fel a figyelmet, hogy mindebből több mint 1 milliárd forint lett volna a Németh László Gimnázium, Általános Iskola bővítése. Úgy fogalmazott, míg Márki-Zay Péter kampánykörútjával foglalkozik, addig ennek a projektnek az elindítása sem történt meg. Jelenleg 1030 gyermek jár az intézménybe, és egy plusz húszfős első osztályt is indított az iskola, így a gyerekek elhelyezése folyamatos gondot jelent. Cseri Tamás szerint nagy szükség lenne az azonnali bővítésre. Cseri Tamás erről részletesen így nyilatkozott: „Itt hat tanterem lett volna kialakítva, illetve egy közösségi tér is, amelyben 600 gyermek is egyszerre el tudott volna férni. Ezt lehetett volna használni ünnepségekre, tornaórákra, táncrendezvényekre, bármire, ez nem valósult meg. Sőt el sem kezdődött, nem történt meg ennek a projektnek az elindítása. Egymilliárd forintot tudnánk lehívni erre a magyar kormánytól, ettől esik el a város, ha nem tudjuk elindítani ezt a projektet.”


next 5

A mi világunk

Hírek