Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

A Földrajzinév-bizottság elfogadta Nagyér névváltoztatási kérelmét

2021. július 8. 07:23 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Nagyon jól halad Nagyér névváltoztatási ügye. A Rádió 7-nek Lőrincz Tibor polgármester elmondta: még tavaly adták be az a kérelmüket, hogy a Csongrád-Csanád megyei település szeretné visszavenni a régi nevét, vagyis Nagymajláthot, amit 1952-ben vettek el tőlük. Az önkormányzat most kapta meg azt az értesítést, miszerint Koós Tamás elnök irányításával működő Földrajzinév-bizottság támogatja a nagyériek kérelmét. Így már csak egyetlen egy dolog van hátra: Áder János köztársasági elnöknek jóvá kell hagynia a névváltoztatást. Nagymajláthot és most már a határ túloldalára került Kismajláthot 1843-ban Nagymajláth György országbíró alapította, innen származik a két település neve.

Véleménynyilvánító népszavazást is tervezett az önkormányzat a változtatásról, de mivel törvény nem kötelezi erre, illetve túl költséges is lett volna, így elálltak tőle. A nagyérieket semmilyen költség sem terheli, hiszen az új lakcímkártyákat a kormányhivatal automatikusen kipostázza nekik, miután hivatalosan is megtörténik a névváltozás. A Földrajzinév-bizottság javasolja az önkormányzatnak, hogy kezdeményezze a MÁV-nál, hogy a nagyéri vasútállomást is nevezzék át.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek