Csak a kijelölt ösvényeket használhatják a Téglagyári Tanösvényre látogatók az elkövetkezendő hónapokban. Molnár Ádám, a Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület elnöke a Rádió 7-nek elmondta, a gólyatöcs érdekében kérnek fokozott figyelmet a lakosságtól. A fokozottan védett madárfaj sekély, tóparti területeken költ. Természetvédelmi értéke 250 ezer forint, ezért a fészekaljban és a fiókákban ejtett kár természetkárosításnak minősül.
„Sajnos azt tapasztaljuk, hogy a kilátogatók is lemennek a zátonyokra, földnyelvekre, ez azonban veszélyes, mert nem veszik észre a földön fészkelő madarak fészkeit, tojásait. Emellett a madarak ottlétét is zavarják. Figyelemfelkeltő táblákat is kihelyeztünk a szabályok betartásáért” – tette hozzá Molnár Ádám.
A témáról bővebben április 22-én, pénteken délelőtt 10 órától, a Rádió 7 Közös Nevező című műsorában hallhat!
Fotó: Vásárhelyi Természetvédelmi Egyesület Facebook-oldal