A Szegedi Gombász Egyesület kiemelt feladatai közé tartozik az ismeretterjesztés. Előadások mellett túrákat is szerveznek rendszeresen a környékben – mondta el Sándor Attila titkár a Rádió7 keddi Közös Nevezőjében. Hozzátette: az amatőr gombászok honlapjukon és közösségi oldalukon is kaphatnak szakmai információkat. Kitért rá: a természetet járva bárki bele kezdhet gombagyűjtésbe, fejenként 2 kilogrammot lehet egy-egy ilyen alkalommal hazavinni.
„A Tiszának a másik oldalán jellemzően homoktalajú erdőket találhatunk, ott például a meszes homoktalajon, a nyárasokban cseh kucsmagombával találkozhatunk a napokban, de hogyha átjövünk a Tiszának a másik oldalára, ahol löszgyepekkel tarkított részeken barangolhatunk, akkor szerencsénk lehet a pusztai kucsmagombához, illetve ezeken a területeken előfordulhatnak szikes foltok, ott pedig a sziki csiperke már megjelent az idén.”- fejtette ki Sándor Attila.