Hírek / Közélet

A hallgatók számára új lehetőség a Covid-támogatás

2021. április 5. 08:15 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Összesen csaknem százmillió forintos támogatásra írtak ki pályázatot a győri Széchenyi István Egyetemen. A hallgatók számára új lehetőség a Covid-támogatás. Ezzel kifejezetten azoknak nyújtana segítséget az egyetemet fenntartó alapítvány, akiknek a családjában jelentős anyagi problémát okozott a járvány. Az elnyerhető összeg tanulónként akár 150 ezer forint is lehet – hangzott el az M1 Híradójában.
 
A győri Széchenyi István egyetem egyre nagyobb népszerűségnek örvend az utóbbi időszakban. Jól mutatja ezt, hogy idén már több mint 8500-an jelentkeztek az intézmény képzéseire, ami 19 százalékkal haladja meg a tavalyi számot.
 
A tendencia egyébként országos, idén ugyanis több mint tízezerrel többen jelentkeztek a felsőoktatásba, mint tavaly. Ebben szerepet játszhat az is, hogy egyre több pályázati lehetőség nyílik a fiatalok előtt.
 
A győri egyetemen például a koronavírus-járványra reagálva, egy úgynevezett Covid-támogatásra is pályázhatnak április végéig.
 
A támogatás azoknak a nappali tagozatos hallgatóknak nyújt segítséget, akiknek a családjában kifejezetten a koronavírus-járvány miatt jelentősen csökkent a jövedelem. Ennek oka lehet egy közeli hozzátartozó halála, munkaviszony megszűnése, de azok is pályázhatnak, ahol valamelyik szülő 31 napnál tovább volt kénytelen fizetés nélküli szabadságra menni.
 
Az elnyerhető összeg pályázónként akár 150 ezer forint is lehet. A rendelkezésre álló 37 millió forintnak köszönhetően várhatóan minden olyan hallgató kaphat támogatást, akinek családjában jelentős anyagi problémát okozott a pandémia. A bajba jutott tanulók megsegítéséről az intézményt fenntartó alapítvány kuratóriuma döntött.
 
Az eddig még országosan egyedülálló támogatási formára április 30-ig várják a bajba jutott hallgatók pályázatait.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: pixabay.com


next 5

A mi világunk

Hírek