Hírek / Közélet

A Hangszercsere program támogatásával vásárolt új hangszereket az idén a vásárhelyi Péczely Iskola

2020. december 16. 06:31 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Az ismételten elrendelt digitális oktatás ellenére 824 tanulóval, köztük 533 zenésznövendékkel zajlott a tanulmányi munka az idén a Péczely Attila Alapfokú Művészeti Iskolában. Vágó János igazgató a Rádió7-nek elmondta, hogy versenyeken a koronavírus járvány miatt nem tudtak részt venni diákjaik, és hagyományos hangversenyeiket sem tartották meg, sőt elmarad a 2021-es fúvós zenekari újévi koncert is. Hozzátette, a Hangszercsere programból 5 millió forint támogatást kapott az intézmény, amelyet további 5 millió forint saját forrással egészítettek ki, ebből pianínókat, fúvós és vonós hangszereket valamint képzőművészeti anyagokat vásárolt az intézmény. Vágó János erről részletesen így nyilatkozott: „Az élet azért nem állt meg a vírus miatt, a minisztérium által elindított hangszercser program már negyedik éve folyik, és még ebben az évben is volt szerencsénk hangszereket vásárolni. Pianínókat vásároltunk, fúvós hangszereket, vonós hangszereket, amire csak volt pénzünk mindent megvettünk, hangszer-tartozékokat, eszközöket, képzőművészeti anyagokat, amit csak tudunk tervezni, hogy mire lesz szükségünk, azokat mind megvásároltuk.”

Kép forrása: reformatus.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek