Egyórányit tölthetnének tévé, tablet, laptop és okostelefon előtt, de sok háromévesnek ennél jóval többet engednek otthon – nem gondolva a lehetséges következményekre
Az American Academy of Pediatrics azt javasolja, 18 hónapos kor alatt egyáltalán ne tévézzenek, laptopozzanak, okostelefonozzanak vagy tabletezzenek a gyerekek, később pedig lehetőleg fokozatosan ismerjék meg a kütyüket, 2-5 éves koruk közt legfeljebb napi egyórányit használva ezeket.
Azonban a valóság, mint oly sok esetben, így most is eltér a szakértők által ajánlott, ideális esettől. Az amerikai Nemzeti Egészségügyi Intézet, az NIH közel négyezer gyerkőcöt követett nyomon éveken át, nyolcéves korukig, elsősorban képernyőhasználati szokásaikat vizsgálva. És a kutatók arra jöttek rá, hogy a kicsik 87 százaléka túllépi ezt a fent említett napi egyórás limitet, sőt, a háromévesek negyede négyszer ennyit, vagyis napi 4 órát tölt képernyők előtt.
Ezek az Egyesült Államokban mért adatok, de gyanítható, hogy a megfizethetőbb okostelefonok és tabletek terjedésével a világ többi részén is egyre kevesebb család tudja betartani óvodás gyerekeiknél a napi egyórás képernyőlimitet.
A kutatók szerint a szülők gyakran nincsenek tisztában azzal, milyen veszélyes lehet a túlzásba vitt képernyőhasználat, így ezeket újra kihangsúlyozták: a túl sok tabletezés, tévézés, telefonozás problémákat okozhat a kicsik viselkedését és fejlődését illetően, valamint hozzájárulhat ahhoz, hogy a gyerekek az ülő életmódot részesítsék előnyben.
Ennek egyenes következménye lehet a túlsúly, ahonnan pedig már csak egy ugrásra vannak olyan betegségek, mint a magas vérnyomás, a szív- és érrendszeri betegségek, a cukorbetegség vagy akár bizonyos daganatos betegségek is.
Fotó: iStock.com/gpointstudio
Forrás: ridikul.hu