Hírek / Közélet

A Hód-Menza korábbi vezetője is kiakadt a vásárhelyi közétkeztetésen

Január 12. 08:43 Közélet

Tovább forrnak az indulatok a közétkeztetés átszervezése miatt Hódmezővásárhelyen. Már Mucsi Tamás, a Hód-Menza és a Hódmezővásárhelyi Közétkeztetési Intézmény korábbi vezetője is szóvá tette, hogy az egész város rosszul járt a szolgáltatás privatizálásával – írja cikkében a Promenád24.

A lap hozzátette: Mucsi Tamás, aki hosszú ideig Márki-Zay Péter bizalmasának, szövetségesének számított, a közösségi médiában azt írta: igaza volt Lázár János országgyűlési képviselőnek abban, hogy a vásárhelyi gyerekek és idősek elleni bűnnek minősítette a kiszervezést.  A szakember hangsúlyozta: a városvezetés részéről politikai alapon rossz döntés született, aminek az egész település a károsultja.

A portál emlékeztetett: a Márki-Zay Péter vezette közgyűlési többség január elsejével évente nettó 558 millió forintért, 7+3 évre adta át a közétkeztetést egy Pest megyei cégnek. 

Fotó: Promenád24


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner