Június 30-áig tart az online kitöltési szakasza a Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági összeírásának, a 2020-as Agrárcenzusnak. Bognár Gergely, a KSH szóvivője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a hazai mezőgazdasági termelés aktuális helyzetét felmérő, teljes körű, országos összeírást a koronavírus-járvány miatt két részletben hajtja végre a hivatal. A második szakasz a tervek szerint ősszel indul, ekkor már személyesen keresik fel az adatszolgáltatókat az összeírók. Hozzátette, a felmérést összesen mintegy 750 ezer címen végzik el. Közlése szerint az adatokból nyert mezőgazdasági térkép a következő évek döntéseit, forrásfelhasználását alapjaiban befolyásolja, ezért a pontos válaszadás a mezőgazdaságban dolgozók kiemelt érdeke. Bognár Gergely erről részletesen így nyilatkozott: „Országosan összesen több mint 750 ezer egyéni gazdálkodót keresünk fel, a mezőgazdasággal foglalkozó válaszadó cégek száma pedig több mint 22 ezer. Csongrád-Csanád megye összesen 60 településén fogunk megkeresni több mint 43 ezer egyéni gazdaságot, valamint több mint 800 gazdasági szervezetet.”
Kép forrása: agroinform.hu