Hírek / Közélet

A jövő hónapban és decemberben is lesz Léleképítő Műhely előadás Vásárhelyen

2020. október 29. 14:32 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Novemberben és decemberben is folytatódik majd a tervek szerint a Pax Civitatis Léleképítő Műhely előadássorozata a vásárhelyi Református Ótemplomban. Grezsa Ferenc pszichiáter, a Károli Gáspár Református Egyetem Pszichológiai Intézetének tanszékvezetője a Rádió 7-nek elmondta, hogy a tavasszal a koronavírus első hulláma miatt elmaradt alkalmakat igyekeznek az év végéig pótolni. Hozzátette, a vásárhelyi közösségben meglévő megosztottságot, ellenségességet próbálja enyhíteni a program a résztvevők önazonosságának feltérképezésével, illetve a közös célok megfogalmazásával. Grezsa Ferenc erről részletesen így nyilatkozott: „Eredetileg egy önazonosság-erősítő programnak szántuk mi ezt a Pax Civitatis Léleképítő Műhely Műhelyt. A Pax Civitatis egy latin szókapcsolat, és azt jelenti, hogy a közösség békéje. A közösség békéjét szolgálná ez a sorozat, mivel a vásárhelyi közösségben elég erős a megosztottság, az ellenségesség.”

Kép forrása: hetinap.rs


next 5

A mi világunk

Hírek