A vasárnapi önkormányzati választás tétje Grezsa István szerint az, hogy a szavazókörökben is sikerül-e azt a józan többséget biztosítani, amely a fórumokon, gyárlátogatásokon, rétegprogramokon már a béke mellé állt. A polgármester-jelölt a Rádió 7-nek elmondta, hogy az elmúlt másfél évnek a lezárása szükséges ahhoz, hogy egy békéhez kötött fejlődésre építsen Hódmezővásárhely. Közlése szerint az országos politikát tekintve három évtized alatt egyik politikai fél részéről sem zúdult ennyi rágalom a másikra, mint az idei, rendkívül durva kampányban. Hozzátette, a személyét ért sértések megerősítették abban, hogy helyesen határozta meg a kampány irányát, miszerint sem politikai ellenfele személyét, sem családját nem támadta, ezért is bízik abban, hogy a vásárhelyiek megértették a béke és a fejlődés összekapcsolásának üzenetét. Szívesen fogadták az emberek a kampány során a lendületes, innovatív Vásárhelyről kialakított elképzeléseit azt, hogy nem elég a lejtőn való lecsúszást megállítani, hanem el kell érni, hogy az emberek egy nyertes város lakóinak érezhessék magukat. Grezsa István mindenkit arra biztatott, éljen állampolgári jogaival és menjen el vasárnap szavazni. A polgármester-jelölt erről részletesen így beszélt: „A választások tétje nem lehet más, minthogy zárjuk le a háborús, elmúlt másfél éves időszakunkat. Ezt a választást nem lehet fotelből megnyerni, mindenkinek el kell menni a szavazó urnákhoz, mert a józan többséget nemcsak a teljes népességben, hanem a szavazóurnáknál is ki kell alakítsuk.”