Hírek / Közélet

A Kárpát-medencei óvodafejlesztési program újabb lépés a nemzetegyesítés felé

2020. szeptember 1. 06:45 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Az óvodaprogram a Kárpát-medencei nemzetegyesítés jó eszköze, s annak megvalósítása jól halad – jelentette ki Grezsa István, Szabolcs-Szatmár-Bereg megye és Kárpátalja együttműködésének fejlesztéséért és a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program koordinálásáért felelős miniszteri biztos a felvidéki Kürtön, ahol átadta hétfőn a program keretében felújított magyar nyelvű óvodát.
 
A miniszteri biztos az átadón elmondott beszédében rámutatott: az óvodaprogram a Kárpát-medencei nemzetegyesítés nagyon jó eszköze, felülírja a nemzeti gyanakvást is a szomszédos népekkel, és így a velük történő, közös érdekeken alapuló európai együttműködést is segíti.
 
Grezsa István elmondta: az óvodaprogram megvalósítása – amelynek keretén belül a Kárpát-medencében mintegy ezer óvoda és bölcsőde felújítását, illetve 153 új intézmény megépítését vállalták – nagyon jól halad, a Felvidéken az átadásra került intézmények száma már jóval túl van a százon. A miniszteri biztos kiemelte: amellett, hogy jól halad az óvodaprogram, hatékony is, amit az is mutat, hogy biztatók a felvidéki beiskolázási adatok is, a demográfiai tények és az elvándorlás ellenére nő a magyar óvodákba járó gyermekek száma. Hozzáfűzte: az új intézmények adta jobb körülmények a magyar gyermekek fejlődését szolgálják, és azt is elősegítik, hogy a vegyes házasságokban született gyerekeket is magyar intézménybe írassák a szüleik.
 
Grezsa István hangsúlyozta: az óvodaprogram a jövőbe fektet be, így hozzájárul majd a magyar kisiskolások számának növeléséhez is.
 
Az óvodaprogram 2016-os indulásakor megvalósítói azt a célt tűzték ki, hogy az akkor magyar óvodákba járó 48 ezer gyermek létszámát 2021 végéig 60 ezerre emeljék. Bár a végleges adatokat mutató felmérés csak jövőre készül el, de az eddigi kimutatások a magyar óvodákba járó gyerekek létszámának folyamatos emelkedését mutatják.
 
A hétfőn Kürtön átadott intézmény felújítását mintegy 22 millió forinttal segítette a magyar kormány. Felvidéken kedden Nagycétényben is átadnak egy, a Kárpát-medencei óvodafejlesztési program keretében épített új óvodát és bölcsődét. Ez a Manócska nevet viselő komplexum az ottani szórványvidék egyetlen ilyen magyar intézménye lesz.
 
A Kárpát-medencei óvodafejlesztési programot 2016 decemberében, illetve 2017-ben hagyta jóvá a magyar kormány.
 
A program, amely részben követi, részben pedig párhuzamosan fut a magyarországi óvoda- és bölcsődefejlesztési programokkal, Trianon óta a határon túli óvodákat célzó legnagyobb befektetés.
A program két ütemében 38,5 milliárd forint forrásból újítják meg az óvodai és bölcsődei rendszert Kárpát-medence-szerte. A program keretében a Felvidéken 165 intézmény felújítására, illetve 29 új intézmény megépítésére biztosított forrást a magyar kormány. A program a tervek szerint 2021 végéig, néhány esetben legkésőbb 2022 végéig fejeződik be.
 
Forrás: MTI
Kép: promenad.hu


next 5

A mi világunk

Hírek