Hírek / Kultúra

A kisteleki kutakkal lehetett megismerkedni a Vass Rózsa által vezetett túrán

2023. október 6. 08:30 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Az új Szent Erzsébet-kút, a régi-új csordakút és felújított szökőkút is szerepelt a vezetett túra helyszínei között.
 
Két új kút is épült Kisteleken az elmúlt időszakban. A templom mellett, a Szent Erzsébet szobornál kialakított, térfallal is rendelkező Szent Erzsébet-kutat Nagy Sándor polgármester adta át a városnak augusztus 20-án. A város új ékességét akkor Antal Imre plébános avatta fel.
 
Új, de mégis a régi időket idézi a Kossuth utcán, a gimnáziumnál lévő gémeskút, ami a régi csordakút helyén lett kialakítva.
 
E két új kút mellett a most felújított, a város körforgalmában lévő, a régi artézi kút helyén kialakított szökőkutat is meglátogatták a Kút-túra résztvevői, akik Szent Mihály napján keltek útra, hogy megismerkedhessenek a kutakkal, azok történetével.
 
Ebben Vass Rózsa volt segítségükre, aki a vezetett túra keretében mesélt a kutak múltjáról és jelenéről. A túra a Szent István téren lévő szökőkúttól a régi csordakútig, majd vissza a sportcsarnok előtti Szent László szobornál lévő ivókútig tartott.
 
Forrás és kép: kistelekjaras.hu


next 5

A mi világunk

Hírek