Hírek / Kultúra

A koronavírus ellenére emlékezetes kiállításokat mutattak be a vásárhelyi múzeumok 2020-ban

2020. december 22. 08:30 Kultúra | Szerző: Géczi Emese

A 2020-as év egy részében zárt ajtók mögött dolgoztak a vásárhelyi múzeumok munkatársai a koronavírus járvány miatt. Miklós Péter, a Tornyai János Múzeum szakmai tanácsadója a Rádió7-nek elmondta, hogy ennek ellenére azért sikerült a látogatók számára emlékezetes kiállításokat bemutatniuk, az Alföldi Galéria teljes területén kapott helyet Eifert János fotóművész 40 éves munkásságából válogató kiállítása, de a többi között kiállítást rendeztek a Tornyai János Múzeumban Kiss Lajos, az intézmény első múzeumigazgatójának emlékére, és bemutatták a vásárhelyi népi szecessziós kerámiagyűjteményt is. Hozzátette, az intézmény régészeti feltárásai is fontos szerepet töltöttek be a 2020-as esztendőben. Miklós Péter erről részletesen így nyilatkozott: „Nem feledkezhetünk meg az Építés alatt című kiállításunkról, amely az elmúlt 7-8 évben a Hódmezővásárhelyen és környékén zajló nagyberuházások során a feltárások alatt előkerült anyagot mutatja be interaktív módon. Ez egy nagyon látványos tárlat, amelynek egy online megjelenése is megvalósul, remélve azt, hogy nemcsak a vásárhelyiek vagy a környékbeliek tudják ezt élőben megnézni, hanem az internet segítségével online módon a világ bármely pontján ez elérhető lesz.”

Kép forrása: tornyaimuzeum.hu

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek