Hírek / Közélet

A magas vérnyomás a gyerekeket sem kíméli

2021. április 24. 08:05 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

A túlsúly az óvodás korú gyerekek körében több mint kétszeresére növeli a magas vérnyomás kockázatát egy új spanyol kutatás alapján. A Madridi Autonóm Egyetem tudósai először négyéves, majd hatéves korukban vizsgáltak meg 1796 gyereket, így jutottak erre a következtetésre.

A tudósok megmérték a gyerekek magasságát négy évesen, feljegyezték a nemüket, édesanyjuk létkörülményeit és még néhány más tényezőt. 32 gyermekorvos mérte meg a súlyukat, a haskörfogatukat és a vérnyomásukat. A vizsgálatot két évvel később megismételték. Az adatok elemzése többek között azt mutatta meg, hogy annak a gyereknek, aki négy- és hatévesen túlsúlyos vagy elhízott volt, két- vagy háromszor nagyobb eséllyel volt magas a vérnyomása, mint normális súlyú kortársainak.

Azoknak a gyerekeknek, akik négyévesen túlsúlyosak voltak, hatévesen azonban már normál súlyúak, hasonló volt a vérnyomása, mint azoknak, akiknél mindkét életkorban átlagos testtömeget mértek. A magas vérnyomás a szív- és érrendszeri betegségek egyik legfontosabb kockázati tényezője – írta az MTI szerint a tanulmányhoz fűzött kommentárjában a finn Jyväskyläi Egyetem kutatója, aki három dolgot tanácsol a kockázat csökkentésére: az elegendő mozgást, az egészséges étrendet és a dohányzás kerülését. Az első két tanács a gyereknél is fontos.

Egy göttingeni gyermek- és ifjúsági kardiológiai prevenciós klinika vezetője, Martin Hulpke-Wette nagyon lényegesnek tartja a tanulmány eredményeit, praxisából tudja, hogy már a gyerekeknél is fontos, az egészséget befolyásoló tényező a túlsúly és a magas vérnyomás. Véleménye szerint sürgős politikai beavatkozásra lenne szükség: sok élelmiszer – különösen azok, amelyeket kifejezetten a gyerekeknek szánnak – túl sok cukrot tartalmaz, ezt a többség nem tudja. Hozzátette, hogy a 2-es típusú diabéteszt leginkább a helytelen táplálkozás okozza.


Forrás: ridikul.hu

 


next 5

A mi világunk

Hírek