Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

A makói keri végzőseinek tűztek szalagot

2020. február 2. 07:55 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

A HSZC Návay Lajos Szakgimnázium és Szakközépiskola folytatta szombat este Makón a szalagtűzők sorát. Kincses Tímea igazgató a Rádió 7-nek elmondta: négy osztály összesen 89 végzősének volt ez a nagy napja, ugyanis hamarosan befejezik a tanulmányaikat. Hozzátette: a keriben első alkalommal vezették be az úgynevezett mellék szakképzést. Ez annyit tesz, hogy az ezt választó diákok öt év alatt nem egy, hanem két szakmából is szakmai vizsgát tesznek, illetve meg is tudják mellé szerezni az érettségit.

                                                    

Kincses Tímea kitért arra is, hogy az idén a 96 éves fennállását ünneplő oktatási intézményben nagy hagyománya van a szalagavató bálnak. Szombat este is zsúfolásig megtelt a városi sportcsarnok. Nem csupán a végzős osztályok mutatták be a tánctudásukat, hanem egyéb műsorszámok is szórakoztatták a jelenlévőket. Az iskola egykori diákjai is bemutatkoztak, valamint felléptek a Makói Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola gitárosai is. Érdekességként a vacsora utáni tánchoz a zenéről nem egy együttes gondoskodott – ahogy eddig minden bálon volt – hanem egy dj.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek