Hírek / Közélet

Letölthető hanganyagok

A megyei önkormányzat is támogatja a bölcsődefejlesztéseket

2021. február 2. 06:30 Közélet | Szerző: Kormos Tamás

Csongrád-Csanád megyében alig van olyan település, ahol ne lenne bölcsőde – fejtette ki a makói Kálvin téri bölcsőde felújítása kapcsán Gémes László. A megyei közgyűlés elnöke a Rádió 7-nek elmondta: ezek az intézmények több szempontból is nagyon fontosak, egyrészt közösségbe szoktatják már igen kicsi korukban a gyerekeket, másrészt a szülők vissza tudnak menni dolgozni. Az elnök hozzátette: a megyei önkormányzat azon is fáradozik, hogy a települések bölcsődéi, óvodái és iskolái a legjobban működjenek, illetve folyamatosan fejlesszék is őket. Gémes László kiemelte: a Versenyképes Magyarországért Operatív Program ehhez biztosít anyagi fedezetet.

Gémes Lászlótól megtudtuk: tavaly tavasszal közel 1,5 milliárd forint forrást tudtak biztosítani, így hét megyei település sikerült bölcsődefejlesztést végrehajtani. Az elnök kifejtette: Makón nem csupán a Kálvin téri bölcsőde újult meg, hanem a református egyháznak köszönhetően hamarosan egy új is fog épülni. Mindszenten pedig nemsokára indulhat a 48 férőhelyes bölcsődeprojekt.

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek