Hírek / Közélet

A Ménesbirtokon mennyiségi és minőségi tejhozam-növekedést eredményeztek a robotizált istállók

2021. november 22. 11:27 Közélet

Tavaly október 2-án 181 tehén áthajtásával kezdődött meg a 2,7 milliárd forintos beruházással elkészült robotizált istállók beüzemelése Mezőhegyesen, a Nemzeti Ménesbirtok és Tangazdaság tejgazdaságában. Ilyen léptékű beszoktatásra még nem volt példa, mint ahogy arra sem, hogy a tejtermelés az első napokban nem, hogy visszaesett volna, hanem 6%-kal nőtt.- mondta a Rádió 7 Közös nevező című műsorában a cég termelési igazgatóhelyettese.

Isaszegi Norbert hozzátette: A számítógépes adatgyűjtésen alapuló istállóban egyedileg rögzítik az állatok egészségügyi, táplálkozási, és teljesítményadatait, ezek alapján pedig a tehenek egyénileg kaphatnak más-más takarmányozást, egészségügyi ellátást, illetve vehetik igénybe a „fejési szolgáltatást”, vagyis a rendszer az adatok alapján „eldönti”, hogy az adott tehet beengedi-e a fejőállásba.

A termelési igazgató hozzátette: a robot-technológia nem csak a tejhozam minőségét, de mennyiségét is nagyban javította: a korábbi 37,5 – 38 kilogrammos hozam mára 12%-al nőtt.


next 5

A mi világunk

Hírek