Hírek / Közélet

A nagyvilág magyarságát szólítják meg az idei Magyarok Kenyere programmal

2020. április 28. 12:47 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Idén is elindul a Magyarok Kenyere - 15 millió búzaszem program. Szél István, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamra Csongrád megyei elnöke a Rádió 7-nek elmondta, hogy május közepétől a falugazdászoknál és a kamara központi telefonszámán várják az adományozó gazdák jelentkezését. Hozzátette, tavaly minden eddiginél sikeresebb volt a program, hiszen amellett, hogy országosan több tízezer gyermek ellátásához járult hozzá, számos kárpátaljai gazdát segítettek vetőmagadományokkal is. Emlékeztetett arra, hogy Csongrád megyében 2019-ben majdnem 23 tonna búza gyűlt össze, összesen 427 gazda jóvoltából. A búzából őrölt majdnem 10 tonna lisztből jutott a határon túli szociálisan rászoruló gyermekeknek és a megyei segélyszervezeteknek is. Szél István erről részletesen így nyilatkozott: „Külön aktualitása van annak, hogy a 2020-as esztendőben, amelyet a Magyar Országgyűlés a Nemzeti összetartozás évének nyilvánított, a MAGOSZ és a Nemzeti Agrárgazdasági Kamra elkötelezett abban, hogy a határon túli magyarság hitét, kitartását az adományozáson túl a gazdasági együttműködések területén is elismerje, kamatoztassa. Így idén összetartozásunk jeleként megszólítjuk a nagyvilág magyarságát.”

Kép forrása: yotube.com

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek