Hamarosan megérkezik PlayStation 5-re a The Last of us Part II Remastered, ami a Naughty Dog folytatásának szebb és tartalmasabb kiadása lesz, ennek kapcsán pedig a stúdió készült egy dokumentumfilmmel, ami elmeséli, hogyan zajlott a fejlesztés - írja a GameStar Plus. Ha emlékeztek rá, 2014-ben készült egy ilyen az első játékhoz is Grouned: The Making of The Last of Us néven, akkor a Naughty Dog 85 percben mesélt arról, hogy milyen volt összehozni a 2013-ban megjelent és azóta kultikussá váló The Last of Us-t, most pedig Grounded 2: Making The Last of Us Part 2 címmel ugyanerre számíthatunk a második rész esetében is.
A 2020 nyarán megjelent The Last of Us Part 2 kulisszák mögötti felvételeinek forgatása 2016-ban kezdődött meg, a 2020-as koronavírus-járvány kitörésekor viszont abbamaradt. A meglévő felvételeket azonban újranézték, és összeállítottak belőle egy dokumentumfilmet, amely nemcsak a fejlesztés pozitív oldalait mutatja be, hanem a negatív aspektusok bemutatásáról sem zárkózik el, mint amilyen a crunch.
Több fontos fejlesztő is megszólal benne, például a Naughty Dog társelnöke, Neil Druckmann, és olyan színészek is felbukkannak, mint a Joelt megszólaltató Troy Baker. A Grounded II: Making The Last of Us Part II a YouTube-on lesz ingyenesen megtekinthető, de a csapat egyelőre nem árulta el, hogy pontosan mikor.