Hírek / Kultúra

A negyedik The Witcher játék után is folytatódni fog a sorozat

2022. szeptember 9. 08:15 Kultúra | Szerző: Fazekas Gábor

Hosszú távra elkötelezi magát a CD Projekt a franchise mellett, amelyiknek sikerét köszönheti.
 
Aligha érhetett bárkit is meglepetésként, hogy pár hónapja a CD Projekt Red hivatalosan is bejelentette a The Witcher saga következő felvonását. Miután a több stúdióból álló cég erőforrásainak tetemes hányadát változatlanul a Cyberpunk 2077 pátyolgatása, valamint az első és egyetlen kiegészítő, a grandiózusnak ígért Phantom Liberty fejlesztése köti le, a legoptimistább becslés alapján is évekre lehetünk az egyelőre cím nélküli, Unreal Engine 5-ös alkotás tényleges bemutatkozásától, és akkor még a távolba vesző megjelenésről nem is beszéltünk.
 
Ez azonban nem akadályozza meg a lengyeleket abban, hogy hosszú távra tervezzenek a franchise-zal, és ezekről a tervekről meséljenek a befektetőknek, és persze az ezerfejű cézárnak, vagyis a közönségnek is, amelynek oly könnyelműen eljátszották a bizalmát.
 
Miközben Adam Kiciński, a CD Projekt elnöke és ügyvezetője beszámolt arról, hogy 378 millió złoty (kb. 31,8 milliárd forint) bevétellel zárták az első félévet (ez 8 százalékkal nagyobb összeg az előzőnél), megerősítette, hogy elkezdődött két AAA kategóriás játék fejlesztése. Ezek egyike a már említett új The Witcher. Kérdésre válaszolva pedig külön kiemelte, hogy miként az első saga három játékból állt, úgy a második saga is több játékból fog, és az első felvonásának előkészítése már folyamatban van.
 
Forrás: gamestar.hu


next 5

A mi világunk

Hírek