Hírek / Kultúra

Letölthető hanganyagok

A néprajzos Tornyairól nyílik kiállítás Hódmezővásárhelyen

2019. január 14. 10:27 Kultúra | Szerző: Égető Réka

Tornyai, a gyűjtő címmel nyílik időszaki kiállítás a hódmezővásárhelyi Tornyai János Múzeumban. Terendi Viktória néprajzkutató, a tárlat kurátora a Rádió 7-nek elmondta, a festőművész néprajzos oldala tárul a közönség elé. Hozzátette, a pénteken nyíló kiállításból a vásárhelyi emberek esszenciájára is fény derül a tárgyak segítségével. 

Terendi Viktória néprajzkutató, a tárlat kurátora a témával kapcsolatosan a következőt nyilatkozta: „Tulajdonképpen ez a kiállítás most nem a festőművész művészi pályafutásával foglalkozik, sokkal inkább azzal, hogy a néprajz iránt nagyon korán elkötelezett volt olyan időszakban, amikor a tudományosság ugyan kialakult, de viszonylag kevesen voltak még aktív gyűjtők. Ő felfigyelt arra, hogy a népi kultúra, amiben ő is nevelkedett, mennyire sok értéket teremtett, és ezeket nem szabad veszni hagyni. Ezért egy magángyűjteményt hozott létre, amit 1906-ban felajánlott a már akkor egy éve működő múzeum számára. Ebből válogat a most megnyíló kiállítás.”

Letölthető hanganyagok


next 5

A mi világunk

Hírek