Hírek / Egyéb/Archív

A nyári szünet veszélyeire hívták fel a figyelmet a vásárhelyi Németh László Gimnáziumban

2022. június 14. 12:09 Egyéb/Archív | Szerző: Megyeri József

Kék tenyér élménynapot és szünidő juniálist tartottak a hódmezővásárhelyi Németh László Gimnázium, Általános Iskolában kedden. A rendezvény célja az volt, hogy a diákokat felkészítsék a nyár veszélyeire. A rendőrség mellett a katasztrófavédelem, a vám- és pénzügyőrség, a mentők, a vízimentők és a vízirendészet is részt vett az eseményen. Csete Ágnes rendőr őrnagy, a szervező Csongrád-Csanád Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnmegelőzési Osztályának helyettes vezetője sajtótájékoztatón elmondta, a gyermekek védelme és áldozattá válásuk elkerülése mindenkinek közös érdeke.

„A hagyományoknak megfelelően a különböző állomáshelyeken a 112-es összefogás jegyében a gyerekek megismerkedhettek a készenléti szervek, illetve a bűnmegelőzésben együttműködő szervezetek munkájával, tevékenységével, valamint a nyári szünidőhöz kapcsolódó legfontosabb bűn- és balesetmegelőzési tanácsokkal” – tette hozzá Csete Ágnes.


next 5

A mi világunk

Hírek