Hírek / Közélet

A panellakások régi alumíniumvezetéki 40-50 évesek, élettartamuk 30 év

2020. október 30. 06:30 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

A panellakásokban a régi alumíniumvezetékek kora 40-50 év, élettartamuk 30 év és igen veszélyesek, erre sajnos példa volt halálos áldozattal járó tűzeset is Vásárhelyen - emelte ki Kincses Kálmán, aki 25 éve villanyszerelő.
 
Hogy megelőzzük a lakástüzeket, egy-egy felújítást a vezetékcserével kellene mindig kezdeni a lakásokban – tudtuk meg a szakembertől. A panelekben lévő vezetékek ugyanis alumíniumból vannak, vékony keresztmetszetűek, ezek már 40-50 évesek, élettartamuk pedig 30 év, nem szolgálják már ki a mai igényeket, tehát minden lakásban megérettek már a cserére. Ráadásul az alumínium nagyon lágy anyag, a szorítókötések tönkre teszik. Balesetveszélyesek már, könnyen okozhatnak tüzet, mint ahogyan sajnos láttunk erre példát Vásárhelyen is.

Kincses Kálmán elmondta, az alumíniumot a korszerű rézvezetékekre kell cserélni, ha biztonságban akarjuk tudni magunkat, ezeknek bár ugyanakkora körülbelül az élettartama,  sokkal jobb a vezetőképességük és a mechanikai szilárdságuk is, és az összes kötőelem és szerelvény is rézvezetékre van kiképezve.

A villanyszerelő-vállalkozó tapasztalatai szerint azonban a felújítás még mindig csak a burkolatokat vagy nyílászárócserét és festést jelenti sok ember számára, és nem foglalkoznak a vezetékcserével, pedig egy másfél szobás panellakás teljeskörű, szabványnak megfelelő vezetékelése már körülbelül 400 ezer forintból megoldható, és körülbelül szűk egyhét alatt a villanyórától a dugajokon át (2,5 -es) a lámpahelyek kialakításán (másfeles) keresztül az összes vezetékig mindent kicserélnek. Természetesen fi relét is tesznek, ez kötelező, de sajnos sokaknál ez sincs. Mi is a fi relé? Egy áram-védő kapcsoló, ha áram szivárgás lépne fel, azonnal lekapcsolja az egész hálózatot, megelőzve ezzel az esetleges tüzet.

 

Kincses Kálmán elmondta, az alumíniumot a korszerű rézvezetékekre kell cserélni, ha biztonságban akarjuk tudni magunkat, ezeknek bár ugyanakkora körülbelül az élettartama,  sokkal jobb a vezetőképességük és a mechanikai szilárdságuk is, és az összes kötőelem és szerelvény is rézvezetékre van kiképezve.

Kincses Kálmán munkatársával, Kovács Pállal nemcsak panellakások villanyszerelését vállalja, hanem házak, garázs, műhely, tégla, beton, fa, vályog, vas épületek villanyszerelését is, a szabványoknak megfelelően, számlával, garanciával. Nála a minőség és a biztonság a legfontosabb,  így soha nem használ Kínából származó anyagokat és ha rábízzuk a munkát, biztosak lehetünk abban, hogy egy darab alumínium nem marad a vezetékek között.
 
Telefonos elérhetőség: 30 3492458
 
Forrás és képek: vasarhely24.com


next 5

A mi világunk

Hírek