Hírek / Közélet

Címkék

#Húsvét #ünnep

A rendkívüli körülmények között is emelkedett volt húsvét ünnepe

2021. április 5. 07:10 Közélet | Szerző: Dudás Róbert

Itthon és a határon túl is próbáltak néhány hagyományos húsvéti rendezvényt megmenteni a járvány ellenére. A leglátványosabbra a csíkszeredai ételszentelés sikerült: több ezren álltak sorban a város központjában, egymás mellett, előttük kis kosárral, benne a szentelni való eledellel – hangzott el az M1 Híradójában.
 
Lovaskocsi csengőjének hangja törte meg a csendet húsvétvasárnap hajnalban a felvidéki Nagyidán. A helyi katolikusok, az egyik legjelentősebb liturgikus eseményre, az ételszentelésre gyűltek össze az utcákon. A község plébánosa, a régi időket idézve lovaskocsiról áldotta meg az ételeket és az embereket.
 
A járványügyi szabályok szigorú betartása mellett tartották meg a hagyományos húsvéti ételszentelést Csíkszereda főterén is. A belvárosi római katolikus plébánia két évtizede vitte ki a templomból a térre a szertartást.
 
A székelyföldi megyeközpontban ugyanis olyan sokan ragaszkodnak a hagyományhoz, hogy a templom már szűknek bizonyult.
 
Több mint 120 éves hagyomány a vajdasági Szenttamáson, hogy az ünnepen katonák őrzik Krisztus sírját. Vannak családok, amelyekben már a negyedik generáció áll őrséget a templomban.
 
Nemcsak a Kárpát-medencében, de a tengeren túlon, Kanadában is őrzik a hagyományokat az ott élő magyarok. Húsvét vasárnapján magyar nyelvű szentmisén vesznek részt, majd a Torontói Magyar Ház műsorral és kézműves foglalkozásokkal teszi még szebbé az ünnepet.
 
A Kanadában élő magyarok nem csak a húsvétot, de a karácsonyt és a nemzeti ünnepeket is hasonló komolysággal és elszántsággal szervezik meg minden évben, hogy nyelvük és hagyományaik megmaradjanak.
 
Zárt ajtók mögött, online közvetítés segítségével tartották meg a húsvétvasárnapi szertartásokat országszerte. A járvány miatt a hívek otthonaikból kísérhették figyelemmel a liturgiákat, amelyeken Krisztus feltámadását ünnepelték.
 
Erdő Péter bíboros az esztergomi bazilikában arra kérte az embereket, hogy vessenek el minden rosszindulatot és gonoszságot. Az esztergom–budapesti érsek az összefogás és felelősségvállalás erejét hangsúlyozta.
 
Templomba ugyan nem járhatunk, de a Krisztussal való lelki találkozásra bármikor, bárkinek lehetősége van – hívta fel a figyelmet Balog Zoltán. A Református Egyház zsinatának lelkészi elnöke a fővárosi Hold utcai templomban azt mondta:
 
most nem kilépni kell a hétköznapi életünkből, hanem engedni, hogy bejöjjön oda Jézus.
 
„A megfeszített Jézus sebei ott vannak a mai üldözöttek sebeiben, haláltusája ott van a lélegeztetőgépen szenvedők fájdalmában ”– mondta Fabiny Tamás a Magyarországi Evangélikus Egyház elnök-püspöke a Budavári Evangélikus Gyülekezet templomában, ahol a járvány miatt csak néhány hívő lehetett jelen.
 
Húsvétvasárnap a keresztények egyik legfontosabb ünnepe. A Biblia szerint Jézus Krisztus a keresztre feszítése után, harmadnapon feltámadt, és győzelmet aratott a halál felett.
 
 
Forrás: M1, hirado.hu
 

Címkék

#Húsvét #ünnep


next 5

A mi világunk

Hírek