Hírek / Közélet

A serdülő korosztályról tartanak konferenciát Szegeden, az Agórában

2020. január 29. 11:50 Közélet | Szerző: Géczi Emese

A cyber korszak serdülői címmel kezdődik konferencia a szegedi Szent-Györgyi Albert Agórában ma délután 3 órakor. Schád László pszichológus, a szervező Szegedi Tini Lelkisegélyszolgálat Egyesület önkéntese a Rádió 7-nek elmondta, hogy 1989 óta foglalkoznak a tinédzser korosztállyal, és azt tapasztalják, hogy rendkívüli módon lecsúszott a szerhasználat, a függőség, a szexualitás átélésének kezdete. Hozzátette: akár 10-12 éves gyermekekre is jellemző lehet, hogy felnőttes viselkedési mintákat követnek, ezért szervezték a pedagógust, rendőrt, gyámügyi szakembert és pszichológusokat is felvonultató tanácskozást. Emlékeztetett arra, lelki problémáikkal a fiatalok a Szegedi Tini Lelkisegélyszolgálat Egyesület Facebook-oldalán továbbra is kérhetik szakember segítségét. Schád László erről részletesen így beszélt: „Agresszívabb a kommunikáció, agresszívabb a viselkedés, a zenében agresszívabb a viselkedés, ami számomra kevésbé tetszik az az a fajta kommunikáció, amelyben megszaporodott a nem kívánatos szavak száma. Túl korán akarnak felnőttek lenni, lecsúszott a felnőttesség élményének, átélésének kezdet is.”

Kép forrása: facebook.com


next 5

A mi világunk

Hírek