Hírek / Közélet

A szabadkaiak megelégelték, hogy félelemben éljenek a saját városukba

2022. július 18. 06:45 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Ismét tüntettek Szabadkán. Az ott élők továbbra is félnek az illegális bevándorlóktól és az embercsempészt-bandáktól. És azt kérik, hogy a szerb hatóságok erősítsék meg az ország déli határának védelmét – közölte az M1 Híradója.
 
Békésen sétáltak az illegális bevándorlók a Horgos-Röszke közúti határátkelőhely felé vasárnap délután. Miután a faluban bevásároltak, tömött zacskókkal térnek vissza az egykori jugoszláv határrendőrség elhagyott épületeibe, ahol meghúzzák magukat egy időre. Óvatos becslések szerint is legalább ezren vannak Horgos külterületén. Embercsempészek segítségével próbálnak meg átjutni Magyarországra.
 
Egy Líbiából érkező migráns elmondta, hogy a jobb élet reményében indult el Európába, ahol már családja várja. Ők küldenek neki pénzt időnként.
 
„A migrások és a szerbiai polgárok védelme érdekében követeljük, hogy megfelelő távolságú határzónában határozzanak meg a migránsok számára mozgást, bejárási tilalmi zónát” – ezt követelték a helyiek.
 
A szabadkaiak azonban már megelégelték, hogy félelemben éljenek a saját városukban és egy héten belül másodszor is az utcára vonultak, hogy tiltakozzanak az egyre erőszakosabban viselkedő migránsok ellen.
 
Két hete például migránsok két csoportja lőfegyverekkel támadt egymásra. A leszámolásnak több súlyos sérültje és egy halálos áldozata is volt. A közelben élők azóta félelemben élnek, sötétedés után már ki sem mernek menni a házaikból.
 
Pálinkás Róbert szervező szerint az emberek félnek és bezárkóznak a házukba. A koronavírus miatt most a migránsok miatt nem tudnak az utcára menni,  volt aki azt mondta, hogy attól félnek, hogy valaki megkéseli őket.
 
Pár napja ugyan egy csendőrségi rajtaütéssel automata puskákat, más lőfegyvereket és bozótvágókat koboztak el a migránsoktól és elszállították őket a közeli erdőből, de a helybeliek szerint a helyzet ezzel sem javult, továbbra is jönnek a migránsok.
 
Kovács Franjo, a tüntetés egyik résztvevője elmondta, hogy minden migránsnál négy méteres létra volt.
 
A helyiek szerint a migránsok minden falut tönkre tettek már a határ mellett.
 
Csonka József szerint tele van az egész város migránsokkal. Az embereknek elegük van a helyzetből, be vannak törve  – mondta elkeseredve.
 
Nagyjából 200-an gyűltek össze a tüntetésen, úgy mint egy héttel korábban.
 
„Békésen ért véget a második makkhetesi tüntetés. A bejelentésekkel ellentétben a résztvevők mégsem mentek be a makkhetesi erdőbe, sétálni. Egyrészt azért, mert nem akartak szembeszállni az ott szolgálatot teljesítő rendőrökkel, másrészt azért nem, mert azt üzenték, ők megbíznak a rendőrségben, és tőlük várják azt, hogy rendezzék a helyzetet” – mondta Mészáros György a közmédia tudósítója.
 
A tüntetés szervezői bejelentették azt is, hogy egy hét múlva, tehát a következő szombaton Szabadka központjában szervezik meg az immáron harmadik tüntetést.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: Pannon RTV (archív)


next 5

A mi világunk

Hírek