Hírek / Közélet

A szegedi vadaspark lakói is várják a nyitást

2021. április 29. 08:00 Közélet | Szerző: Fazekas Gábor

Az esetleges hétvégi nyitásra készülnek a vadasparkok, állatkertek is, köztük Magyarország legnagyobb területű parkja, a Szegedi Vadaspark. Már takarítják a közel 45 hektárnyi területet, és a felújítások utolsó simításait végzik a dolgozók. A 18 éven felülieket kizárólag védettségi igazolvánnyal engedhetik be – hangzott el az M1 Ma délután adásában.
 
Veprik Róbert, a vadaspark igazgatója elmondta, a kormány rendelete szerint csak védettségi igazolvánnyal lehet a parkot látogatni, azonban a maszk viselésének kérdését egyelőre jogászok vizsgálják, úgy gondolja, ez nem lesz kötelező.
 
„Remélem, hogy a szükséges védelmi intézkedések betartása mellett az állatkert – ha kinyit – zökkenőmentesen tud működni, és nagyon sok látogatója lesz” – mondta el a vadaspark igazgatója.
 
November 16. óta – amióta a vadaspark zárva tart – rengeteg kölyök született, így bőven lesz látnivaló az oda érkezők számára. Kis tevék, mezopotámiai szarvasok, muflonok, illetve selyemmajmok is születtek, és eddig csak a vadaspark online felületén keresztül csodálhattak a nézők. Új bemutatóval is bővült a vadaspark, nem sokkal zárás előtt adták át az indiai országok bemutatót, illetve akkor érkeztek meg az állatok is, amit kevesen láthattak ez idáig.
 
Forrás: hirado.hu
Kép: csodalatosmagyarorszag.hu


next 5

A mi világunk

Hírek