Hírek / Egyéb/Archív

A székely-magyar hagyományokra épül idén a Vásárhely Bajnokai verseny

2023. október 8. 12:06 Egyéb/Archív | Szerző: Megyeri József

Pénteken délután tartják meg a VI. Vásárhely Bajnokai versenyt a hódmezővásárhelyi Népkerti futópályán. Bagi Mátyás szervező a Rádió 7-nek elmondta: a megmérettetés a korábbi évektől eltérően vetélkedő is lesz.

Idén nem váltó félmaratont, hanem rövidebb távot, mintegy kettő kilométert futnak a résztvevők. Közben öt állomáson játékos feladatokra kell válaszolni, amikből végül kialakul a megfejtés. A Szeretem Vásárhelyt Egyesület az eseményt bevonta a Határtalanul programjába, így a verseny a székely-magyar hagyományokra épül. Háromnegyed 4-től bemutatók is lesznek.

„Világbajnok BMX-esek jönnek Vásárhelyre, valamint akrobatikus kosárlabda csapat is tart bemutatót. Végig élő zene szól majd. Közös bemelegítéssel kezdünk, készülünk ajándékokkal, meglepetésekkel, úgyhogy úgy gondolom, kerek lesz a délután” – tette hozzá Bagi Mátyás.

Fotó: Archív


next 5

A mi világunk

Hírek