Lázár János Goran Vesic szerb építési, közlekedési és infrastrukturális miniszterrel egyeztetett kedden. Az építési és közlekedési miniszter Facebook-oldalára feltöltött videóban beszélt a tárgyalásokról. A magyar miniszter kijelentette: Magyarországnak stratégiai célja, hogy három nagy átlépési pontot újjáépítsen a magyar-szerb határon: Hercegszántónál, Kelebiánál, valamint Röszkénél. Azt mondta, alaposan átbeszélték a szerb közúti közlekedési és vasúti projekteket is. A közúti közlekedésben az autópályák összekapcsolása a legfontosabb, a vasútnál pedig megépíteni a gyorsvasutat Budapest és Belgrád között, valamint összekötni Szegedet Szabadkával, Szabadkát pedig Bajával. Közölte: Goran Vesic délután még találkozik magyar üzletemberekkel, mások mellett Csányi Sándorral, az OTP Bank elnök-vezérigazgatójával. Beszélnek majd a Duna hajózhatóságáról, a dunai áruszállítás lehetőségeiről. Magyarországnak és Szerbiának az áru- és személyforgalom bonyolításáért stratégiai szövetséget kell kötnie, és minden mesterséges akadályt le kell bontani, legyen az jogszabály vagy határ - jelentette ki Lázár János.
Fotó: facebook.com, forrás: MTI