Honvédelmi Országfutás a Magyarok Egészségéért elnevezéssel tartott figyelemfelhívó eseményt a Magyar Honvédség. Valach Norbert, a Magyar Honvédség vásárhelyi, 5. Bocskai István Lövészdandár Kiképzési részlegének beosztott zászlósa a Rádió 7-nek elmondta, hogy a programba Magyarország minden olyan települése bekapcsolódott, ahol a honvédség katonái szolgálatot teljesítenek. A vásárhelyi laktanyából harmincan vettek részt az Országfutásban. Előre meghatározott útvonalon egy kör alatt legalább öt kilométeres távot teljesítettek a katonák, hogy így róják le tiszteletüket a koronavírus-veszélyhelyzet alatt is, a frontvonalban dolgozók előtt. Valach Norbert erről részletesen így nyilatkozott: „Nevezhetjük jótékonysági programnak ezt a futást. Mi így próbálunk tisztelegni a társ fegyveres szervek, az országos mentőszolgálat, az egészségügyi dolgozók előtt. Míg a civilek ezt tapssal csinálták meg, mi ezt a futást gondoltuk ki, hogy ezzel tisztelgünk az ő munkájuk előtt.”