Hírek / Kultúra

A Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát zsűrizik az Alföldi Galériában

Augusztus 30. 12:28 Kultúra | Szerző: Megyeri József

Több mint hatszáz műalkotás közül választja ki a napokban a zsűri a 68. Vásárhelyi Őszi Tárlat anyagát az Alföldi Galériában. Miklós Péter, a szervező Tornyai János Múzeum, Könyvtár és Művelődési Központ főigazgatója sajtótájékoztatón elmondta, minden év ezen időszakában állítják össze a tárlatot a beérkezett művekből. Mintegy kettőszáz alkotást láthat majd a közönség az október 9-én nyíló kiállításon. Miklós Péter hozzátette: a kortárs képzőművészet neves mesterei és pályakezdői is jelezték kiállítási szándékukat.

„A beérkezett művek kétharmada festmény, a többi plasztika, grafika, illetve vegyes technikával készült munka. A zsűri legnehezebb feladata, hogy ezeket a monumentális és koncepcionális értelemben is nagyszerű alkotásokat ebben a térben, az Alföldi Galéria zárt és adott tereiben el tudja helyezni” – ismertette a szakember.


next 5

A mi világunk

Hírek

Banner