Hírek / Közélet

Adománygyűjtést tartott a vásárhelyi Eötvös József Technikum

2022. március 25. 17:11 Közélet | Szerző: Márton Adrienn

Adománygyűjtést tartott a Hódmezővásárhelyi Szakképzési Centrum Eötvös József Technikuma. Hornyák János igazgató a Rádió 7-nek elmondta, az orosz-ukrán háború elől menekülőknek összegyűjtött csomagok elsősorban tartós élelmiszerekből, tisztálkodási eszközökből és a mindennapokban szükséges használati tárgyakból állnak. A két hetes akció során a diákok rendkívül adományozónak bizonyultak.

„Az Eötvösben nagyon nagy hagyománya van ennek a megsegítésnek, hiszen korábban is akár kutyamenhelynek vagy volt diákunknak is tudtunk segíteni. Ez úgy szokott működni, hogy egy kiemelt célt megfogalmazunk a diákönkormányzattal közösen és akkor mindenki a lehetőségeihez mérten támogatja. Itt lehet, hogy valaki egy kis doboznyi dolgot hoz, de vannak olyan felajánlások, amikor sokkal nagyobb volumenű a történet” – mondta el Hornyák János.


next 5

A mi világunk

Hírek