Hírek / Közélet

Április 15-e és 16-a maradt a leendő első osztályosok beíratásának végleges időpontja

2021. március 24. 08:30 Közélet | Szerző: Géczi Emese

Nem változott a leendő első osztályosok beiratkozásának időpontja. Az Emberi Erőforrások Minisztériumának döntése értelében április 15-én és 16-án írathatják be gyermekeiket a szülők. Juhászné Wolf Edit a vásárhelyi Szent József Kertvárosi Katolikus Általános Iskola igazgatója a Rádió7-nek elmondta, hogy a beiratkozás kis csoportokban személyesen is történhet a szükséges iratok benyújtásával, illetve elektronikusan is, a szülői szándéknyilatkozatok kitöltésével. Utóbbi esetben szeptember 1-jéig kell bemutatni a beiratkozáshoz szükséges hivatalos iratokat. Hozzátette, a beiratkozással kapcsolatos részletes tájékoztatót a kertvaroshmv.hu oldalon, illetve iskola főbejáratához kifüggesztett hirdetményen is megtalálhatják az érintett szülők. Juhászné Wolf Edit erről részletesen így nyilatkozott: „Erre a két napra személyes megjelenéssel, szigorú beosztással és a járványügyi szabályok figyelembe vételével megszervezhetik az általános iskolák a beiratkozást. Illetve lehetőségként kaptuk még az elektronikus úton történő beiratkozásnak a lebonyolítását és megszervezését.”

 

Kép forrása: femina.hu


next 5

A mi világunk

Hírek