Hírek / Sport

Aranyérmekkel kezdődött a magyarok számára a maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság

2022. július 29. 06:50 Sport | Szerző: Dudás Róbert

Öt éremmel, közte két arannyal zárta a magyar csapat a Silkeborgban zajló maratoni kajak-kenu Európa-bajnokság első napját.

A magyar szövetség honlapjának tájékoztatása alapján női kajak egyesben Kiszli Vanda magabiztosan nyerte a rövidkörös versenyt, míg az ifjúsági korosztályban Szerafin Zsófia állhatott fel a dobogó legfelső fokára.

A kaposvári Szerafin rögtön a nap első számában volt érdekelt, és az öt körből álló, négy futószakasszal tarkított versenyt 1:36:17.47 órás idővel zárta, kilenc másodperccel megelőzve ezüstérmes dán riválisát. A szám másik magyar indulója, a szekszárdi Vígh Vivien az ötödik helyen végzett.

A felnőtteknél csütörtökön az egyesek rövidkörös, azaz 3,4 kilométeres versenyeit rendezték, és Kiszli a Világjátékok után az Eb-n sem talált legyőzőre ebben a számban. A sportág örökös bajnoka 15 másodperccel előzte meg az ezüstérmes spanyol Eva Barriost, míg a verseny másik magyar indulója, a kétszeres világbajnok Czéllai-Vörös Zsófia mindössze két másodperccel maradt le a dobogóról, így lett negyedik.

Férfi kajakban délelőtt két előfutamot is rendeztek, amelyet Boros Adrián és Máthé Krisztián is sikerrel vett. A délutáni döntőben aztán Boros a 10., Máthé pedig a 18. helyen zárt. A számot a dán Mads Pedersen nyerte. Kenuban a hölgyeknél Kulcsár Dorina nyolcadik, Bonyai Regina pedig kilencedik lett csakúgy, mint a férfiaknál Zsidai Máté.

A további három érmet a juniorok szállították: női C-1-ben Batka Imola (Szolnoki Sportcentrum) a második helyen végzett, a fiú kenusoknál a győztes lengyel Eryk Wilga mögött a tokaji Soltész Péter lett a második, az újpesti Szöllősi Tamás pedig a harmadik.


Fotó: MTI/Kovács Tamás
Forrás: MTI, m4sport.hu


next 5

A mi világunk

Hírek