Hírek / Egyéb/Archív

Átadják a pusztaszeri templomot

2021. június 7. 13:15 Egyéb/Archív | Szerző: Komjáti Ági

Átadó ünnepséget szerveznek Pusztaszeren, ugyanis elkészült a 2018 óta épülő templom. Máté Gábor polgármester a Rádió 7-nek elmondta, hogy nagyszabású rendezvénnyel készülnek, így azok, akik az épületben már nem tudnak helyet foglalni, kivetítőn követhetik az eseményeket a templomkertben. Az eseményt jövő vasárnap délután 5-től rendezik meg. Hozzátette, az első misét már megtartották, melyet a püspök hagyott jóvá, tekintettel a koronavírus-helyzetre.

„Már az első misén is majdnem százan voltak, és éppen, hogy befértek a résztvevők. Nagyon érdekes volt számomra, hogy nem csak pusztaszeriek látogattak el a templomba, hanem az érdeklődők csaknem egyharmada a környező településekről érkezett, még Csongrádról is jöttek hozzánk. A szenteléskor is valami hasonlóra számítunk” – fogalmazott Máté Gábor.


next 5

A mi világunk

Hírek